Előadók

Kálmán Tamás

Kálmán Tamás

IT és Internet vállalkozó, 20 év tapasztalattal, olyan sikeres cégeket inditott el mint a Wiera Kft., AccessPoint Kft. és Infirio Kft.. Pályáját az Andersen Consulting budapesti irodájában kezdte még a 90-es évek elején, majd a szerencséjének köszönhetően 1993-ban az Egyesült Államokba költözhetett és dolgozhatott, ahol a 7 év alatt elősször mint SAP tanácsadó, majd mint tanácsadó cég alapitó olyan cégekkel dolgozott mint pl. Apple, HP, SAP America, és Andersen Consulting. Nem csak a sikereire büszke, hanem a sikertelen projektjeire is, mert azt tartja, hogy a kudarcokat is át kell élni csak tanulni kell belőllük. Jelenleg Budapesten él és innen irányítja cégeit a Wiera cégcsoport égiszein belül ahol jelenleg közel 30 ember dolgozik.
Email marketinggel már évek óta foglalkozik, de a német Xqueue Gmbh-val akik a Maileon email marketing rendszert fejlesztői, 2013 elején kezdtek együtt dolgozni. Az elsődleges feladatának a Maileon email markering rendszer kelet európai bevezetése és partner hálózat kiépítése. Igaz a Maileon még új szereplő a Magyar piacon, de e néhány hónap alatt is komoly referenciákat tudott felsorakoztatni, úgy mint HVG, Shopline, idesüss.hu, iroda.hu, babakassza.hu, Fastbridge, Havas Group és BestByte. Az Xqueue 10 éve foglalkozik email marketinggel és több mint 800 német, osztrák és svájci nagy vállalatnak szolgáltatnak. A Maileon legnagyobb németországi referenciája a Burda Csoport akik rövidesen a havi 300 milliós email kiküldéseiket fogják a Maileon-non keresztül megvalósitani.

Kapcsolódó események

5 perces előadás: Tömeges email - szegmentáció - perszonalizáció

Napjainkban az email marketing a fénykorát éli. Rengeteg mérés igazolja, hogy egy jól összerakott email marketing az egyik leghatékonyabb és az egyik legnagyobb megtérülést garantáló marketing eszköz, messze leelőzve a mostanában nagyon trendi közösségi médiát. Ki ne tudná ezt jobban mint a webshop és portál üzemeltetők, akik, ha okosan gazdálkodnak a látogatóik figyelmével akkor a bevételeik 20-30% vagy akár 50-60%-át is a hatékony email marketingjüknek köszönhetik. Annak ellenére, hogy az email marketing hatékony, sok kihivással kell megküzdenie hiszen a nyitási és kattintási ráták fokozatosan, de csökkennek és új megoldásokat kell találni az email marketingjük hatékonyságának a szintentartására illetve a növelésére. A megoldást a szegmentálás és a perszonalizáció jelentheti, hiszen nem mindegy hogy kinek milyen ajánlatot küldünk és mikor. Személyre szabott email marketingé a jövő. E gondolatokról szól majd az előadás.

Előadó: Kálmán Tamás (maileon-Wanadis Kft.)
DÉLUTÁNI szekció - A CSATORNÁN | 2013.11.14. 14:40 - 14:50 | Előadás

Ossza meg ismerőseivel!